életmódváltás előtt
Eredetileg jogásznak tanultam, és a diploma megszerzése után el is helyezkedtem ezen a területen, de nem sokáig, ugyanis a saját egészségügyi problémáim utáni kutakodások végül a táplálkozás világa felé sodortak.
Pajzsmirigy alulműködésem alakult ki, illetve az emésztőrendszerem állapota is lejtmenetbe indult, kivizsgálásról-kivizsgálásra ugráltam, pár félrediagnosztizálás után később kiderült, hogy IBS, SIBO lépett fel nálam, nagyon sok élelmiszert nem tolerált a szervezetem, ami azért is volt sokkoló számomra, mert előtte nyugodtan ehettem sajtos melegszendvicset, csokit, bármit..
Az orvosokkal sajnos nem volt szerencsém, éreztem, hogy nekem kell csodát tennem, már csak azért is, mert egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy „beteg vagyok”, nem is tekintettem magam annak. De tudtam, hogy valamin változtatnom kell, mégpedig az étkezésemen és az életmódomon, mert az minden volt, csak jó nem.
életmódváltás után
El is kezdtem beleásni magam a táplálkozástudományba. Ez a területet annyira magával ragadott, hogy éjszakákon át tanulmányokat és könyveket bújtam, a zsigereimben éreztem, hogy NA most találtam meg a hivatásomat. Otthagytam a jogi pályát, táplálkozási tanácsadó lettem, rengeteg tanfolyamon vettem részt, nagy nevektől tanultam, nem sokkal később pedig jelentkeztem a Semmelweis Egyetem dietetikus szakára.
Szerettem volna ugyanis ezt a szakmát minél széleskörűbb tudással és felhatalmazással folytatni, ezáltal megteremtve a lehetőségét annak, hogy ne csak egészséges embereknek adhassak étrendi útmutatást, hanem olyanoknak is, akiknek csak dietetikus javasolhat diétát.
Mivel már az egyetem alatt és azt megelőzve is táplálkozási tanácsadóként dolgoztam, nagyfokú tapasztalatot szereztem a kliensekkel való együttműködést tekintve.
egyensúlyban önmagammal
Egyensúlyba kerülni a táplálkozás terén sokszor nagyobb kihívás, mint hinnénk. Mondom mindezt annak ellenére, hogy maga az egészséges táplálkozás – és annak irányelvei- néhány összetett mondatban megfogalmazhatóak lennének.
Több, mint 7 éves táplálkozási tanácsadói pályafutásom során viszont megtanultam, amit már előtte is sejtettem: az emberi szervezet táplálása sokkal több, mint alapanyagok, makrók, vitaminok alaphalmaza.
Mikor valaki életmódváltásra adja a fejét, rájön, hogy sokkal több időt-energiát, következetességet és biztos háttértudást igényel az, hogy a kijelölt úton tudjon maradni, mint ahogy azt elsőre gondolta volna.
A konzultációk és az utánkövetéses programok során ehhez igyekszem minden eszközt megadni neked.
Hiszem, hogy ha a tanácsadásaim/ több hetes étrendes programjaim során egyénre szabottan át tudom adni az alap tudást és -szabályokat, akkor ezzel ki lehet alakítani egy olyan életmódot, amiben többé nem kell diétázni. (De persze, vannak azok az állapotok/ betegségek, amikor arra van szükség!)
Kedvenc szakterületeim az inzulinrezisztencia-PCOS – a szakdolgozatomat is ebből írtam –, valamint az emésztőrendszeri panaszok mögött rejlő okok felfedése, kezelése, de természetesen szeretettel várom azokat is tanácsadásra, akik a testsúlyukat szeretnék optimalizálni, vagy a fentiektől eltérő, más egészségügyi kihívással néznek szembe.
ti mondtátok
hasznos tartalmakért